Adatvédelmi Szabályzat

Kiemelten fontos számunkra, hogy betartsuk az aktuálisan érvényes és hatályban lévő adatvédelmi szabályozást és a törvényeket, így azokat mint Szolgáltató és mint adatkezelő, magunkra nézve kötelezőnek ismerjük el.

1. Mik azok a személyes adatok? 

A személyes adat az érintettre vonatkozó információ, tehát bármely információ alapján azonosított vagy beazonosítható természetes személyre vonatkozó információ, pl. név, lakcím, azonosító szám, telefonszám, helymeghatározó adat stb. Az ilyen személyes adatokat az Adatkezelő kezeli, az adatkezelés az adatokon végzett bármely művelet, pl. azok felvétele, rögzítése, tárolása, felhasználása. Az Érintett az a természetes személy, akire vonatkoznak a személyes adatok. (pl. a honlap látogatója, a honlapra regisztráló személy, az érdeklődő, szerződéses partner, a termék/szolgáltatás megrendelő, vagy akár az ajánlatot kérő személy vagy pl. közösségi felületen hozzászóló érdeklődő ) 

A Szolgáltató az alábbiakban ismerteti adatkezelési elveit, bemutatja azokat az elvárásokat, melyeket saját magával, mint adatkezelővel szemben megfogalmazott, és betart. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:
• 2011. évi CXII. törvény - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.);
• 2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
• 1998. évi XIX. törvény - a büntetőeljárásról (Be.);
• 2000. évi C. törvény - a számvitelről (Számv. tv.);
• 2001. évi CVIII. törvény - az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (Eker. tv.);
• 2003. évi C. törvény - az elektronikus hírközlésről (Eht.);
• 2005. évi CXXXIII. törvény - a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól (SzVMt.);
• 2008. évi XLVIII. törvény - a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (Grt.);
• 2012. évi II. törvény - a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről (új Sztv.).

2. FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

2.1. érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy - közvetlenül vagy közvetve - azonosítható természetes személy;
2.2. személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az abból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;
2.3. hozzájárulás: az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok - teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő - kezeléséhez;
2.4. tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri;
2.5. adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;
2.6. adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;
2.7. adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;
2.8. nyilvánosságra hozatal: az adatot bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;
2.9. adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;
2.10. adatmegjelölés: az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából;
2.11. adatzárolás: az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából;
2.12. adatmegsemmisítés: az adatokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése;
2.13. adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;
2.14. adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján - beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is - az adatok feldolgozását végzi;
2.15. harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;
2.16. harmadik ország: minden olyan állam, amely nem EGT-állam.

3. Alapelvek a Matolcsi Pincészet (https://matolcsi-pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz) adatkezelése során:

Személyes adat akkor kezelhető, ha
a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy
b) azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli (kötelező adatkezelés).
Személyes adat akkor is kezelhető, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.
Cselekvőképtelen és 16 éven aluli korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy nyilatkozatához a törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges, kivéve azon szolgáltatás részeket, ahol a nyilatkozat a mindennapi életben tömegesen előforduló adatkezelést céloz, és különösebb megfontolást nem igényel.
Ha az érintett cselekvőképtelensége folytán vagy más elháríthatatlan okból nem képes hozzájárulását megadni, akkor a saját vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges mértékben a hozzájárulás akadályainak fennállása alatt az érintett személyes adatai kezelhetőek.
Ha a személyes adat felvételére az érintett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában
a) a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából, vagy
b) az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll
további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti.
Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak, továbbá az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek kell lennie.
Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.
Személyes adat csak megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezéssel kezelhető.
Az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés hozzájáruláson alapul vagy kötelező. Az érintettet - egyértelműen, közérthetően és részletesen - tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, arról, ha az érintett személyes adatait az adatkezelő az érintett hozzájárulásával és az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából kezeli, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.
Az adatkezelés során biztosítani kell az adatok pontosságát, teljességét, naprakészségét, valamint azt, hogy az érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.
Személyes adat harmadik országban adatkezelést folytató adatkezelő részére akkor továbbítható vagy harmadik országban adatfeldolgozást végző adatfeldolgozó részére akkor adható át, ha ahhoz az érintett kifejezetten hozzájárult, vagy az adatkezelésnek az előzőekben előírt feltételei teljesülnek, és a harmadik országban az átadott adatok kezelése, valamint feldolgozása során biztosított a személyes adatok megfelelő szintű védelme. Az EGT-államokba irányuló adattovábbítást úgy kell tekinteni, mintha Magyarország területén belüli adattovábbításra kerülne sor.

4. A SZEMÉLYES ADATOK KÖRE, AZ ADATKEZELÉS CÉLJA, JOGCÍME ÉS IDŐTARTAMA

A Szolgáltató tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson alapulnak. Bizonyos esetekben azonban a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük közönségünket.
Felhívjuk a Szolgáltató részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.

5. HONLAP LÁTOGATÓINAK ADATAI

Az adatkezelés célja: a honlap látogatása során a szolgáltató a szolgáltatás működésének ellenőrzése, a személyre szabott kiszolgálás és a visszaélések megakadályozása, valamint az általa közvetített szolgáltató cégeknek történő továbbítás érdekében rögzíti a látogatói adatokat.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása, illetve az Eker. tv. 13/A. § (3) bekezdése.
A kezelt adatok köre: név, elektronikus levélcím, telefonszám, lakcím, a meglátogatott oldal címe és a felhasználó számítógépének IP címe, valamint a felhasználó operációs rendszerével és böngészőjével kapcsolatos adatok.
a) A https://matolcsi-pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz/ webáruház szolgáltatásai regisztrációval, illetve anélkül is elérhető. A regisztráció során https://matolcsi-pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz/ az alábbi személyes adatokat kéri megadni, melyeket az Adatkezelő kezel:

6. ADATKEZELÉS CÉLJA

E-mail cím a https://matolcsi-pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz/ szolgáltatásainak igénybe vételéhez szükséges egyedi azonosító.
Jelszó a https://matolcsi-pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz/ szolgáltatásainak igénybe vételéhez szükséges egyedi azonosító.
Név a https://matolcsi-pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz/ szolgáltatásainak igénybe vételéhez szükséges egyedi azonosító, a megrendelések kezelése és teljesítése.
b) A https://matolcsi-pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz/ webáruház a regisztrált e-mail címükkel és jelszavukkal az oldalra belépőkről olyan adatokat tárol, amelyek összeköthetők a belépett felhasználó személyes adataival, így az Adatkezelő az alábbi adatokat is személyes adatként kezeli:
IP-cím A https://matolcsi-pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz/  szolgáltatásainak zökkenőmentes üzemeltetéséhez szükséges adat.
Lakcím Megrendelések kezelése, teljesítése
Telefon Megrendelések egyeztetése, lebonyolítása
c) A https://matolcsi-pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz/ webáruház az oldalt látogató, az oldal regisztrált felhasználók számára elérhető szolgáltatásait használó azon ügyfelek számítógépén, ahol ez engedélyezve van, az oldal információinak letöltésével egy időben egy informatikai megoldással (cookie) névtelen adatgyűjtést végez. Az így keletkezett adatokat az Adatkezelő személyes adatként kezeli:
IP-cím A szolgáltatás színvonalának javítása érdekében felhasznált adat.
A https://matolcsi-pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz/ oldalon a böngészés során meglátogatott aloldalak adatai A szolgáltatás színvonalának javítása érdekében felhasznált adat.
A https://matolcsi-pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz/ oldalon indított keresések a szolgáltatás színvonalának javítása érdekében felhasznált adat.
A https://matolcsi-pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz/ oldalon böngészéssel eltöltött idő a szolgáltatás színvonalának javítása érdekében felhasznált adat.
A böngésző típusa a szolgáltatás színvonalának javítása érdekében felhasznált adat.
Az operációs rendszer típusa a szolgáltatás színvonalának javítása érdekében felhasznált adat.
A képernyő felbontása a szolgáltatás színvonalának javítása érdekében felhasznált adat.

7. ADATTOVÁBBÍTÁS

A Szolgáltató kijelenti, hogy az általa közvetített szolgáltatások igénybevétele érdekében a szolgáltatást igénybe venni kívánó által megadott adatok a szolgáltatást nyújtó részére is továbbadásra kerülnek az alábbiak szerint:

Cégnév / Cím / Tevékenység

  • Tárhelyszolgáltatás: Webnode AG (webáruház rendszer);
  • Szállító társaság: MPL - Magyar Posta Logisztika - Ügyfélszolgálat Telefon: (1) 767-82-72 futárszolgálati tevékenység
  • Google Analytics (weboldal statisztika);

A tárhelyszolgáltatónk a Webnode (Webnode AG, Gartenstrasse 3, 6304 Zug, Svájc kapcsolat: support@webnode.hu) A tárhelyszolgáltató hozzáfér a honlap teljes tartalmához és a levelezőrendszeréhez. Elsődleges feladatuk a személyes adatok tárolása, valamint a megfelelő biztonsági szint elérésében a segítségnyújtás. A tárhelykezelés kettős azonosítással védett. A webnode adatkezelési szabályzata itt érhető el: https://www.webnode.hu/privacy-policy/

A Szolgáltató kijelenti, hogy a szolgáltatást nyújtók köre bővítésre kerül, mely esetben fenntartja az adatvédelmi szabályzat módosításra kerül.
Az adatkezelés időtartama: a honlap megtekintésétől számított 10 év, illetve az utolsó szolgáltatás teljesítését követő 10 év.
A Szolgáltató a naplóállományok elemzése során felmerült adatokat más információval nem kapcsolja össze, a felhasználó személyének azonosítására nem törekszik.
Az IP cím olyan számsorozat, mellyel az internetre fellépő felhasználók számítógépei egyértelműen azonosíthatók. Az IP címek segítségével akár földrajzilag is lokalizálható az adott számítógépet használó látogató. A meglátogatott oldalak címe, valamint a dátum, időpont adatok önmagukban az érintett azonosítására nem alkalmasak, azonban egyéb (pl. regisztráció során megadott) adatokkal összekapcsolva alkalmasak arra, hogy segítségükkel a felhasználóra vonatkozó következtetéseket lehessen levonni.
A Szolgáltató, kijelenti, hogy a 4.1. pontban a látogatók adatkezelésére vonatkozó rendelkezések irányadók és érvényesek a Szolgáltató által a https://matolcsi pinceszet.cms.webnode.hu/webaruhaz/ weboldalon található szolgáltatások igénybevétele érdekében közvetített szolgáltatások kapcsán az ezeket nyújtó külső szolgáltatók vonatkozásában is, hiszen a látogatók adatai a fentebb rögzített módon és mértékben továbbadásra kerülnek a külső szolgáltatók felé a szolgáltatás ellátása érdekében. A Szolgáltató szavatolja a látogatók felé, hogy a jelen adatkezelési szabályzatban rögzített szabályokról az általa közvetített szolgáltatást végző gazdasági társaságokat tájékoztatta és a külső szolgáltatókkal ezeket a feltételeket a velük megkötött, az adatkezelésre is kiterjedő megállapodásban, elismertette. A Szolgáltató kizárja a felelősségét arra az esetre, ha az általa közvetített szolgáltatást végző gazdasági társaságok bármilyen formában megszegik a jelen adatkezelési szabálytatban rögzített előírásokat.

8. PANASZKEZELÉS

Az adatkezelés célja: a Szolgáltató által közvetített szolgáltatásokkal kapcsolatosan felmerülő kifogások kezelése.

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása.

A kezelt adatok köre: sorszám, az ügyfél neve, címe, a szolgáltatás megnevezése, ellenértéke, az igénybevétel időpontja, a panasz bejelentésének időpontja, a panasz leírása, az ügyfél által érvényesíteni kívánt igény, valamint a panasz rendezésének módja.

Az adatkezelés időtartama: 10 év.

9. A SZEMÉLYES ADATOK TÁROLÁSÁNAK MÓDJA, AZ ADATKEZELÉS BIZTONSÁGA

A Szolgáltató számítástechnikai rendszerei és más adatmegőrzési helyei a székhelyén, adatfeldolgozóinál elhelyezett szerverén találhatók meg.
A Szolgáltató a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:
a) az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
b) hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
c) változatlansága igazolható (adatintegritás);
d) a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.
A Szolgáltató az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
A Szolgáltató a különböző nyilvántartásaiban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében megfelelő technikai megoldással biztosítja, hogy a tárolt adatok - kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi - közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintetthez rendelhetők.
A Szolgáltató a technika mindenkori fejlettségére tekintettel olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.
A Szolgáltató az adatkezelés során megőrzi
a) a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
b) a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
c) a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.
A Szolgáltató és partnereinek informatikai rendszere és hálózata egyaránt védett a számítógéppel támogatott csalás, kémkedés, szabotázs, vandalizmus, tűz és árvíz, továbbá a számítógépvírusok, a számítógépes betörések és a szolgálatmegtagadásra vezető támadások ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokkal gondoskodik.
Tájékoztatjuk a felhasználókat, hogy az interneten továbbított elektronikus üzenetek, protokolltól (e-mail, web, ftp, stb.) függetlenül sérülékenyek az olyan hálózati fenyegetésekkel szemben, amelyek tisztességtelen tevékenységre, szerződés vitatására, vagy az információ felfedésére, módosítására vezetnek. Az ilyen fenyegetésektől megvédendő az adatkezelő megtesz minden általában elvárható óvintézkedést. A rendszereket megfigyeli annak érdekében, hogy minden biztonsági eltérést rögzíthessen, és bizonyítékkal szolgálhasson minden biztonsági esemény esetében. A rendszermegfigyelés ezen kívül lehetővé teszi az alkalmazott óvintézkedések hatékonyságának ellenőrzését is.

10. AZ ADATKEZELŐ ADATAI, ELÉRHETŐSÉGE

Cégnév: Matolcsi Családi Pincészet
Székhely: 3933 Olaszliszka Szent István út 96.
Engedély köteles tevékenység: bor előállítás
Bankszámlaszám: Takarékbank Zrt. 54600384-11015819-00000000
Elektronikus elérhetőség: matolcsibor@gmail.com
Telefonos elérhetőség: +36-20/998-3147
Képviselő: Matolcsi Réka
Szerződés nyelve: Magyar

11. AZ ADATFELDOLGOZÓK ADATAI, ELÉRHETŐSÉGEI
Adatfeldolgozók megnevezése:
Név: Matolcsi Családi Pincészet
Székhely: 3933 Olaszliszka Szent István út 96.

12. JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve - a kötelező adatkezelések kivételével - törlését vagy zárolását az adatfelvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő feltüntetett elérhetőségein.
Az érintett kérelmére a Szolgáltató, mint adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg az általa megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá adattovábbítás esetén annak jogalapjáról és címzettjéről. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül közérthető formában - az érintett erre irányuló kérelmére írásban - adja meg a tájékoztatást. E tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos adatkörre vonatkozó tájékoztatási kérelmet az adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben a Szolgáltató költségtérítést állapít meg.
A Szolgáltató a személyes adatot helyesbíti, ha az a valóságnak nem felel meg és a valóságnak megfelelő személyes adat a rendelkezésére áll.
A Szolgáltató zárolja a személyes adatot, ha az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az érintett jogos érdekeit. A zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.
A Szolgáltató megjelöli az általa kezelt személyes adatot, ha az érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.
A Szolgáltató a személyes adatot törli, ha kezelése jogellenes, az érintett kéri, a kezelt adat hiányos vagy téves - és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható - feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki, az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, azt a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte.
A személyes adatok törlésére, zárolására, helyesbítésére 30 nap áll az adatkezelő rendelkezésére. Amennyiben az adatkezelő az érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti igényét nem teljesíti, 30 napon belül írásban közli az elutasítás indokait.
A Szolgáltató a helyesbítésről, a zárolásról, a megjelölésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbította. Az értesítést mellőzi, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.
Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha
a) a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az adatkezelő, adatátvevő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el;
b) a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;
c) törvényben meghatározott egyéb esetben.
A Szolgáltató a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Ha az adatkezelő az érintett tiltakozásának megalapozottságát megállapítja, az adatkezelést - beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is - megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.
Amennyiben az érintett az adatkezelőnek a meghozott döntésével nem ért egyet, az ellen - annak közlésétől számított 30 napon belül - bírósághoz fordulhat.
A Szolgáltató az érintett adatát nem törölheti, ha az adatkezelést törvény rendelte el. Az adat azonban nem továbbítható az adatátvevő részére, ha az adatkezelő egyetértett a tiltakozással, illetőleg a bíróság a tiltakozás jogosságát megállapította.
Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.
A Szolgáltató az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt megtéríti. Az adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.
Nem téríti meg a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.
Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
• Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
• Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
• Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
• Telefon: 06/1-391-1400
• Fax: 06/1-391-1410
• E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

© 2020 Matolcsi Pincészet. 3933 Olaszliszka, Szent István út 96. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el